Logo
       Magyar Keresztény Portál
 
 
 
 
 
  Bibliaolvasás
  Keresés a Bibliában
 
 
  Katolikus fordítás
  Protestáns fordítás
 
 
 
 
 
Bibliák Szent István Társulati Biblia Krónikák II. könyve

1. fejezet
IV. SALAMON ÉS A TEMPLOMÉPÍTÉS. Salamon bölcsességet kér az Úrtól. Salamon, Dávid fia megszilárdította királyi hatalmát. Vele volt ugyanis az Úr, az ő Istene, és mind nagyobbá tette. Salamon meghívta egész Izraelt: az ezredeseket, a századosokat, >>

2. fejezet
Ezért kirendelt hetvenezer embert teherhordónak, nyolcvanezer embert pedig a hegyekbe kőfejtőnek, föléjük meg háromezerhatszáz felügyelőt. Azután követséget küldött Hirámhoz, Tírusz királyához, >>

3. fejezet
A templomépítés munkálatai. Salamon hozzá is látott, hogy templomot építsen az Úrnak Jeruzsálemben, Morija hegyén, ahol az Úr megjelent atyjának, Dávidnak; azon a helyen, amelyet Dávid a jebuzita Ornan szérűjén kijelölt. >>

4. fejezet
Bronzoltárt is készíttetett: hossza húsz, szélessége szintén húsz, magassága pedig húszkönyöknyi volt. Elkészíttette az öntött medencét is. Az egyik szélétől a másikig tízkönyöknyi volt, >>

5. fejezet
Elkészült tehát minden fölszerelés, amelyet Salamon király az Úr temploma számára készíttetett. Aztán Salamon behordta atyjának, Dávidnak adományait, majd az aranyat, >>

6. fejezet
Ekkor Salamon így szólt: "Az Úr azt ígérte, hogy felhőben fog lakni. Megépítettem neked a lakóházat, hogy lakóhelyed legyen mindörökké." Aztán a király megfordult, >>

7. fejezet
A templomszentelés. Amikor Salamon befejezte az imádságát, tűz szállt le az égből, és megemésztette az égő- és véresáldozatokat. Ekkor az Úr dicsősége betöltötte a templomot. >>

8. fejezet
Salamon uralkodói tettei. Húsz esztendő elmúltával, miközben Salamon fölépítette az Úr templomát meg a maga palotáját, kiépítette azokat a városokat is, amelyeket Hirám visszaadott neki. Izrael fiai közül vitt oda lakosokat. >>

9. fejezet
Sába királynőjének látogatása. Amikor Sába királynője meghallotta Salamon hírnevét, találós kérdésekkel próbára akarta tenni. Eljött tehát hozzá Jeruzsálembe hatalmas kísérettel, tevékkel, amelyek fűszereket, >>

10. fejezet
V. ELSŐ REFORMOK A KIRÁLYSÁG IDEJÉN. 1. RECHABEÁM URALKODÁSA ÉS A LEVITÁK ÁTKÖLTÖZÉSE. Az ország kettészakadása. Rechabeám elment Szichembe, mert Szichemben gyűlt össze egész Izrael, hogy királlyá tegye. Amikor ezt az Egyiptomban tartózkodó Jerobeám, >>

11. fejezet
Rechabeám tettei. Amikor Rechabeám Jeruzsálembe érkezett, összehívta Júda és Benjamin egész házát, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy háborút kezdjenek Izrael ellen, és visszaszerezzék a királyságot Rechabeámnak. >>

12. fejezet
Rechabeám hűtlensége és bűnhődése. Amikor Rechabeám uralma megszilárdult és megerősödött, elhagyta az Úr törvényét, és vele egész Izrael. Mivel elpártoltak az Úrtól, Rechabeám király ötödik esztendejében felvonult Sisák, >>

13. fejezet
2. HŰSÉG A TÖRVÉNYES PAPSÁGHOZ, ABIJA URALKODÁSA ALATT. A háború folytatása Abija alatt. Abija Jerobeám király 18. esztendejében lett Júda királya. Három évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja a gibeai Uriel leánya volt és Michajának hívták. A háború Abija és Jerobeám között is tovább folyt. >>

14. fejezet
3. AZA URALKODÁSA ÉS KULTUSZREFORMJAI. Békés időszak Aza idejében. Aza azt tette, ami jó és helyes az Úr, az ő Istene szemében. Eltávolította az idegen oltárokat és a magaslatokat, összetörette az emlékoszlopokat és a bálványokat. Júdának meghagyta, hogy az Urat, >>

15. fejezet
Azarja próféta beszéde. Ekkor Azarjára, Obed fiára leszállt az Úr lelke. Kiment Aza elé, és azt mondta neki: "Hallgass meg, Aza, egész Júda és Benjamin! Az Úr veletek van, mert ti is vele voltatok. Ha keresitek, >>

16. fejezet
Aza szövetsége a pogányokkal. Aza uralkodásának 36. esztendejében Bása, Izrael királya felvonult Júda ellen. Kiépítette Rámát, hogy Aza, Júda királya számára lehetetlenné tegye a szabad mozgást. >>

17. fejezet
4. JEHOSAFÁT JÁMBOR URALMA. Jehosafát hatalma. Helyette fia, Jehosafát lett a király. Arra törekedett, hogy erősebb legyen, mint Izrael. Ezért csapatokat helyezett el Júda minden megerősített városában. >>

18. fejezet
Szövetség Achábbal. Jehosafátnak igen nagy volt a vagyona és dicsősége. De sógorságra lépett Achábbal. Néhány év múlva le is ment Achábhoz Someronba. >>

19. fejezet
Jehosafát, Júda királya, épségben visszatért Jeruzsálembe a palotájába. Jehu látóember, Hanáni fia elébe ment és figyelmeztette Jehosafát királyt: "Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, >>

20. fejezet
Jehosafát győzelme Moáb és Ammon fiai fölött. Ezek után történt, hogy Moáb és Ammon fiai egy csapatnyi meunitával együtt hadba vonultak Jehosafát ellen. Mentek és jelentették neki: "Hatalmas tömeg jön ellened a tengeren túlról, Edomból. >>

21. fejezet
Amikor aztán Jehosafát megtért atyáihoz, Dávid városában temették el, atyái mellé. A fia, Jorám lett helyette a király. A testvérei, vagyis Jehosafát fiai Azarja, Jechiel, Zekarjahu, Azarjahu, >>

22. fejezet
Achaszja gonosz uralma. Jeruzsálem lakói Achaszját, a legkisebb fiút tették meg királlyá helyette, mert az idősebbeket megölte egy rablócsapat, amely az arabok közt bejutott a táborba. Így lett király Achaszja, Jorámnak, >>

23. fejezet
Jehojada főpap trónra segíti Joást. A hetedik esztendőben Jehojada elég erősnek érezte magát. Maga mellé vette a százas csoportok vezetőit: Azarjahut, Jerochám fiát, Jismaelt, Jehochanán fiát, Azarjahut, Obed fiát, Maazejahut, >>

24. fejezet
Joás kijavíttatja a templomot. Hétesztendős volt, amikor király lett Joás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja beersebai volt, Cibja volt a neve. Jehojada főpap egész életében azt tette Joás, ami helyes az Úr szemében. >>

25. fejezet
6. AKIK FÉL SZÍVVEL SZOLGÁLTÁK AZ URAT. Amacja hallgat a törvényre és a prófétai szóra. Amacja huszonöt éves korában lett király, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának, aki jeruzsálemi volt, Jehoaddán volt a neve. Azt tette, ami helyes az Úr szemében, >>

26. fejezet
Uzija uralkodása. Ezután Júda egész népe fogta a tizenhat éves Uziját és királlyá tették atyja, Amacja helyébe. Ő építette ki Elátot. Ő szerezte vissza Júdának, miután a király megtért atyáihoz. >>

27. fejezet
Jotam uralma. Jotam huszonöt éves volt, amikor trónra lépett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának, aki Cádok lánya volt, Jerusa volt a neve. Mindenben azt tette, ami helyes az Úr szemében, >>

28. fejezet
VI. A NAGY REFORMOK KORA. 1. ACHÁZ ISTENTELEN URALMA. Acház gonosz uralma. Acház húszéves volt, amikor trónra lépett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Nem azt tette, ami az Úr szemében helyes, miként atyja, Dávid. Inkább Izrael királyainak útjain járt, >>

29. fejezet
2. A NAGY MEGÚJULÁS HISZKIJA IDEJÉBEN. Hiszkija trónra lépése. Hiszkija huszonöt éves korában lépett trónra, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának Abija volt a neve és Zecharja leánya volt. Azt tette, ami helyes az Úr szemében, egészen úgy, >>

30. fejezet
A pászka-ünnep előkészítése. Hiszkija követséget küldött egész Izraelhez és Júdához. Azonkívül levelet írt Efraimhoz és Manasszéhoz, hogy jöjjenek el az Úr templomába, Jeruzsálembe, s készítsenek pászkát az Úrnak, >>

31. fejezet
A bálványozás megszüntetése. Mindezek befejeztével Izrael fiai, akik csak jelen voltak, mind kivonultak Júda városaiba, aztán teljesen összetörték az emlékoszlopokat, összezúzták a bálványokat, >>

32. fejezet
Szancherib támadása. E hűséget bizonyító tettek után jött Szancherib, Asszíria királya. Miután betört Júdába, ostrom alá fogta a megerősített városokat, és parancsokat adott elfoglalásukra. Hiszkija látta, >>

33. fejezet
3. MANASSZE ÉS ÁMON ISTENTELEN URALMA. Manassze szembefordul atyja művével. Manassze tizenkét éves korában lépett a trónra, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Azt tette, ami gonosz az Úr szemében, azoknak a népeknek borzalmas szokása szerint, >>

34. fejezet
4. MEGÚJULÁS JOZIJA ALATT. Az ország megtisztítása a bálványoktól. Jozija nyolcéves korában lépett a trónra, és harmincegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Azt tette, ami helyes az Úr szemében. Atyjának, Dávidnak útjain járt, és nem tért le sem jobbra, sem balra. >>

35. fejezet
A pászka ünnepének előkészítése. Majd Jozija pászka-ünnepet rendezett az Úrnak Jeruzsálemben. Az első hónap tizennegyedik napján le is vágták a húsvéti bárányt. A papokat kirendelte teendőik elvégzésére, >>

36. fejezet
5. A KIRÁLYSÁG UTOLSÓ ÉVEI. Joacház uralma. Ekkor a föld népe fogta Joacházt, Jozija fiát, és atyja helyébe megtette Jeruzsálem királyává. Huszonhárom éves volt Joacház, amikor trónra lépett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. >>

Ter - Kiv - Lev - Szám - MTörv - Józs - Bír - Rut - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezd - Neh - Tób - Jud - Eszt - 1Mak - 2Mak - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Én - Bölcs - Sir - Iz - Jer - Siral - Bár - Ez - Dán - Oz - Jo - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Szof - Ag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Tessz - 2Tessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pét - 2Pét - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júdás - Jel

   
 
  © MKIE - ÖKI - KIM 2001-2010.
Minden jog fenntartva.
Tartalmi kérdések: Info - Technikai problémák: Webmaster
Impresszum