Logo
       Magyar Keresztény Portál
 
 
 
 
 
  Bibliaolvasás
  Keresés a Bibliában
 
 
  Katolikus fordítás
  Protestáns fordítás
 
 
 
 
 
Bibliák Szent István Társulati Biblia Bölcsesség könyve

1. fejezet
I. A BÖLCSESSÉG ÉS AZ EMBER SORSA. Keresd Istent és kerüld a bűnt. Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött! Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, >>

2. fejezet
Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: "Rövid és szomorú az életünk; nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. Hiszen véletlenül keletkeztünk, >>

3. fejezet
Az igazak és az istentelenek sorsa. Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, >>

4. fejezet
Jobb az erénnyel párosult gyermektelenség, mert halhatatlan az emlékezete, mivelhogy Isten is, ember is elismeri. Ha jelen van, utánozzák; ha távol van, vágyódnak utána; koszorú van a fején, >>

5. fejezet
Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; >>

6. fejezet
II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA. A királyok keressék a bölcsességet. Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! >>

7. fejezet
Salamon is csak ember volt. Én is halandó ember vagyok, mint a többi; és a föld első ivadékának utóda. Anyám méhében öltöttem testet. Tíz hónap alatt álltam össze a vérében a férfi magvából, az egyesülés gyönyörétől kísérve. >>

8. fejezet
Erejét kifejtve elér (a világ) egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja. Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem és hódolója lettem szépségének. >>

9. fejezet
Ima a bölcsességért. Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, >>

10. fejezet
III. A BÖLCSESSÉG ÉS ISTEN A TÖRTÉNELEMBEN. Ádámtól Mózesig. Ez (a bölcsesség) óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából; és ez adta neki az erőt is, >>

11. fejezet
Szent próféta vezetésével sikerre vezette vállalkozásaikat. Lakatlan pusztaságokon vonultak át, és járatlan helyeken ütötték fel sátrukat. Ellenálltak ellenségeiknek és visszaverték ellenfeleiket. >>

12. fejezet
Mert a te el nem múló szellemed van mindenben. Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal és higgyenek benned, Uram. >>

13. fejezet
A csillagok és a természeti erők kultusza. Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, >>

14. fejezet
Egy másik meg, aki tengeri útra indul és szilaj hullámokat készül átszelni, fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb, mint a hajó, amely viszi. Mert ezt keresetvágy eszelte ki, >>

15. fejezet
Izrael nem szolgál a bálványoknak. Istenünk, jóságos vagy és hűséges; türelemmel és irgalommal kormányozod a mindenséget. Ha vétkeztünk is, a tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat. De nem akarunk vétkezni, mert tudjuk, >>

16. fejezet
Egyiptom és Izrael: átokállatok és fürjek. Ezért méltán bűnhődtek az egyiptomiak efféle lények által, tömérdek féreg gyötörte őket. Népeddel azonban, ahelyett, hogy fenyítetted volna, jót tettél. >>

17. fejezet
Egyiptom és Izrael: sötétség és világosság. Ítéleteid súlyosak és kifürkészhetetlenek, azért estek tévedésbe a javíthatatlan lelkek. Azt hitték ugyanis az elvetemültek, hogy elnyomhatják a szent népet, >>

18. fejezet
Szentjeidnek azonban ragyogó világosság támadt. Mikor azok hallották hangjukat, de alakjukat nem látták, boldognak magasztalták őket, hogy nem gyötrődnek. Hálálkodtak, >>

19. fejezet
Egyiptom és Izrael: a Vörös-tenger. Az istentelenekre azonban mindvégig könyörtelen harag nehezedett. Előre ismerte ugyanis jövőbeli magatartásukat is, nevezetesen, >>

Ter - Kiv - Lev - Szám - MTörv - Józs - Bír - Rut - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezd - Neh - Tób - Jud - Eszt - 1Mak - 2Mak - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Én - Bölcs - Sir - Iz - Jer - Siral - Bár - Ez - Dán - Oz - Jo - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Szof - Ag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Tessz - 2Tessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pét - 2Pét - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júdás - Jel

   
 
  © MKIE - ÖKI - KIM 2001-2010.
Minden jog fenntartva.
Tartalmi kérdések: Info - Technikai problémák: Webmaster
Impresszum