Logo
       Magyar Keresztény Portál
 
 
 
 
 
  Bibliaolvasás
  Keresés a Bibliában
 
 
  Katolikus fordítás
  Protestáns fordítás
 
 
 
 
 
Bibliák Szent István Társulati Biblia János evangéliuma

1. fejezet
Előszó. Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, >>

2. fejezet
A kánai menyegző. Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: >>

3. fejezet
Jézus és Nikodémus. Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos. Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: "Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, >>

4. fejezet
Jézus és a szamariai asszony. Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János - noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai -, >>

5. fejezet
III. A MÁSODIK ÜNNEP JERUZSÁLEMBEN. Gyógyítás a Beteszda-fürdőnél. Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, >>

6. fejezet
IV. AZ ÉLET KENYERE. A kenyérszaporítás. Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván. Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival. Közel volt a húsvét, >>

7. fejezet
V. A SÁTOROS ÜNNEP. Jézus fölmegy az ünnepre és tanít. Jézus ezután bejárja Galileát, Júdeába nem akart menni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Ezért testvérei így szóltak hozzá: "Kelj útra, és menj el Júdeába, >>

8. fejezet
A házasságtörő asszony. Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. >>

9. fejezet
A vakon született meggyógyítása. Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?" "Sem ez nem vétkezett - felelte Jézus -, >>

10. fejezet
A jó pásztor. "Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, >>

11. fejezet
Lázár feltámasztása. Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. >>

12. fejezet
A betániai vacsora. Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. >>

13. fejezet
A lábmosás. Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. >>

14. fejezet
Jézus és az Atya. Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. >>

15. fejezet
Az igazi szőlőtő. Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. >>

16. fejezet
Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. >>

17. fejezet
A főpapi ima. E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: "Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, >>

18. fejezet
Jézus elfogatása. Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, >>

19. fejezet
Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Aztán elé járultak, és így gúnyolták: "Üdvözlégy, zsidók királya!" >>

20. fejezet
VIII. A FELTÁMADÁS NAPJA. Az üres sír. A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, >>

21. fejezet
Jézus Tibériás tavánál. Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, >>

Ter - Kiv - Lev - Szám - MTörv - Józs - Bír - Rut - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezd - Neh - Tób - Jud - Eszt - 1Mak - 2Mak - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Én - Bölcs - Sir - Iz - Jer - Siral - Bár - Ez - Dán - Oz - Jo - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Szof - Ag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Tessz - 2Tessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pét - 2Pét - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júdás - Jel

   
 
  © MKIE - ÖKI - KIM 2001-2010.
Minden jog fenntartva.
Tartalmi kérdések: Info - Technikai problémák: Webmaster
Impresszum