Logo
       Magyar Keresztény Portál
 
 
 
 
 
  Bibliaolvasás
  Keresés a Bibliában
 
 
  Katolikus fordítás
  Protestáns fordítás
 
 
 
 
 
Bibliák Szent István Társulati Biblia Lukács evangéliuma

1. fejezet
Bevezetés. Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, >>

2. fejezet
Jézus születése. Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. >>

3. fejezet
II. AZ ELŐKÉSZÜLET. Keresztelő János működése. Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, >>

4. fejezet
Jézus megkísértése. Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. >>

5. fejezet
A csodálatos halfogás. Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. >>

6. fejezet
A szombati kalásztépés. Az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai kalászokat téptek, kezükkel szétmorzsolták és ették. Néhány farizeus rájuk szólt: "Miért tesztek olyat, ami szombaton tiltva van?" Jézus felelt nekik: >>

7. fejezet
A kafarnaumi százados. Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt. A százados már hallott Jézusról, >>

8. fejezet
Asszonyok Jézus kíséretében. Ezután bejárta a városokat s a falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, >>

9. fejezet
Az apostolok küldetése. Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. >>

10. fejezet
A hetvenkét tanítvány elküldése. Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. >>

11. fejezet
A Miatyánk. Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: "Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait." Erre így szólt hozzájuk: >>

12. fejezet
A képmutatás. Közben tízezres tömeg verődött össze körülötte, úgyhogy egymást tiporták, és először csak tanítványaihoz kezdett beszélni: "Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. >>

13. fejezet
A bűnbánat szükségessége. Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. Erre ezt mondta: "Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, >>

14. fejezet
Egy vízkóros meggyógyítása. Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. Íme, előtte állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: >>

15. fejezet
Az elveszett bárány. A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. "Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" - mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: >>

16. fejezet
A hűtlen intéző. Aztán a tanítványokhoz fordult: "Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, >>

17. fejezet
A botrány. Aztán, így szólt tanítványaihoz: "Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, >>

18. fejezet
Az igazságtalan bíró. Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: "Az egyik városban élt egy bíró, Istentől nem félt, emberektől nem tartott. >>

19. fejezet
Zakeus. Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. >>

20. fejezet
Jézus tanítói hatalma. Egy nap, amikor a népet tanította a templomban s az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok, írástudók és a nép vénei, és megkérdezték: "Mondd meg nekünk, milyen hatalom birtokában teszed ezeket, >>

21. fejezet
A szegény asszony fillérje. Föltekintett és figyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott be. Erre megjegyezte: "Bizony mondom nektek, >>

22. fejezet
VI. JÉZUS SZENVEDÉSE. Júdás árulása. Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől. A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, >>

23. fejezet
Jézus Pilátus előtt. Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. Ott vádolni kezdték: "Azt tapasztaltuk - mondták -, hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. >>

24. fejezet
Jézus feltámadása. A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, >>

Ter - Kiv - Lev - Szám - MTörv - Józs - Bír - Rut - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezd - Neh - Tób - Jud - Eszt - 1Mak - 2Mak - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Én - Bölcs - Sir - Iz - Jer - Siral - Bár - Ez - Dán - Oz - Jo - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Szof - Ag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Tessz - 2Tessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pét - 2Pét - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júdás - Jel

   
 
  © MKIE - ÖKI - KIM 2001-2010.
Minden jog fenntartva.
Tartalmi kérdések: Info - Technikai problémák: Webmaster
Impresszum