|
|
|
|
Bibliák
Szent István Társulati Biblia
Izajás könyve
46. fejezet
Bel bukása
1Leroskad Bel, összetörik Nebó. Bálványaikat állatokra, barmok hátára rakják, úgy viszik súlyos teherként, kimerült állatok hátán. 2De leroskadnak, mind térdre rogynak, nem tudják megszabadítani azokat, akik viszik őket, sőt maguk is fogságba jutnak. 3"Hallgassatok ide, Jákob háza, és ti mindnyájan, akik Izrael házából megmaradtatok, akiket anyátok méhétől fogva hordozok, akiknek terhét az anyaöltől kezdve viselem. 4Én öreg korotokig ugyanaz maradok, s míg meg nem őszültök, hordozlak titeket. Mint eddig is tettem, továbbra is viszlek, fenntartalak és megmentelek benneteket.Az Úrhoz nincs hasonló
5Kivel vethettek egybe és kivel mérhettek össze? Ki mellé állíthattok oda, kihez hasonlíthattok? 6Azok, akik kiöntik az aranyat erszényükből, és lemérik mérlegen az ezüstöt, aranyművest fogadnak, hogy istent csináljon nekik, aztán leborulnak előtte és imádják. 7Majd vállukra veszik és úgy cipelik, aztán leteszik állványra, hogy veszteg maradjon. Nem is mozdul el helyéről, ha kiáltanak hozzá, nem felel, a nyomorúságtól nem ment meg senkit.Az Úr irányítja a jövőt
8Gondoljatok erre és szégyenkezzetek, vegyétek szívetekre, ti pártütők! 9Emlékezzetek a régmúlt időkre, hogy én vagyok az Isten és nincsen más; hogy nincs senki hozzám hasonló. 10Én kezdettől fogva kijelentettem a jövendőt, és előre megmondtam, amik meg se történtek még. Azt mondom: Tervem valóra válik, és amit akarok, mindent végbeviszek. 11Elhívom kelet felől a ragadozó madarat, messze földről a kiválasztott férfit. Ahogy mondom, úgy teszek, mihelyt eltervezem, már végre is hajtom. 12Hallgassatok hát ide, ti csüggedt szívűek, akik úgy érzitek: messze van még a győzelem. 13Közel hozom győzelmemet, már nincs is messze, és nem késik szabadításom. Szabadulást szerzek Sionnak, és dicsőséget adok Izraelnek."
Magyarázatok Ter 1,1 - Jel 22,21 ELŐSZÓ A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra, >>
Iz 46,1 - Iz 46,7 Arról hallunk itt, hogy Babilónia bálványai menekülni kényszerülnek Cirusz közeledtének hírére. Végeredményben ez is az Úr hatalmát és gondviselését ragyogtatja fel.
Iz 46,1 Bel a babiloni főistennek: Márduknak egyik megnevezése: Nebó pedig Márduk fia, akit különösen Borszippa városában tiszteltek.
Iz 46,8 - Iz 46,13 Isten kijelenti, hogy a szabadulás már egészen közel van.Ez a kijelentés töltse el bizalommal azokat, akik a babiloni életfelfogás hatására már kezdenek a bálványimádás felé hajlani.
Iz 46,11 A ragadozó madár, mely Kelet felől jön: Cirusz, aki ellenségeit tüneményes gyorsasággal legyőzte.
Iz 46,12 A csüggedt szívűek azok az izraeliták, akik nem tudtak már hinni a fogságból való szabadulásban.
|
|
|
|