Logo
       Magyar Keresztény Portál
 
 
 
 
 
  Bibliaolvasás
  Keresés a Bibliában
 
 
  Katolikus fordítás
  Protestáns fordítás
 
 
 
 
 
Bibliák Szent István Társulati Biblia Lukács evangéliuma 1. fejezet

következő >>



Bevezetés

 1Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, 2ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, 3jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, 4hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.

I. A GYERMEKKORI ESEMÉNYEK

Keresztelő János születésének hírüladása

 5
Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták. 6Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. 7De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. 8Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt, 9s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. 10Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott. 11Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. 12Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. 13Az angyal azonban így szólt hozzá: "Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. 14Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. 15Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. 16Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. 17Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak." 18Zakariás megkérdezte az angyaltól: "Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban." 19"Én Gábor vagyok - felelte az angyal -, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. 20Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni." 21A nép egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben. 22Ám amikor kijött, nem tudott hozzájuk szólni, s ebből megértették, hogy látomása volt a templomban. Ő intett nekik, de néma maradt, 23s amikor leteltek szolgálatának napjai, hazament. 24E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta. 25"Ezt tette hát nekem az Úr - mondta - azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított."

Jézus születésének hírüladása

 26
A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába 27egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. 28Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál." 29E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. 30Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 31Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. 32Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége." 34Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?" 35Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: "A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. 36Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, 37mert Istennél semmi sem lehetetlen." 38Mária így válaszolt: "Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint." Erre az angyal eltávozott.

Mária meglátogatja Erzsébetet

 39
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. 40Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. 41Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. 42Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 43Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? 44Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. 45Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"

Magnificat

 46
Mária így szólt: "Lelkem magasztalja az Urat, 47és szívem ujjong megváltó Istenemben, 48mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, 49mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. 50Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. 51Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, 52letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. 53Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. 54Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, 55amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért." 56Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.

Keresztelő János születése

 57
Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. 58Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. 59A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. 60De az anyja tiltakozott: "Nem, hanem Jánosnak kell hívni." 61Így válaszoltak neki: "Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának." 62Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. 63Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: "János az ő neve." Mindnyájan csodálkoztak. 64Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. 65A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. 66Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: "Vajon mi lesz ebből a gyerekből?" Mert az Úr keze volt vele.

Benedictus

 67
Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: 68"Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. 69Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. 70Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: 71megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, 72hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. 73Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, 74hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, 75szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. 76Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, 77hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, 78Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, 79hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa." 80A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett.

következő >>

Magyarázatok

Ter 1,1 - Jel 22,21
ELŐSZÓ
A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra,
>>


Mt 1,1 - Lk 24,53
BEVEZETÉS A SZINOPTIKUS EVANGÉLIUMOKHOZ
Az evangélium szó jóhírt, örömhírt jelent. Jézus Krisztus az üdvösség örömhíréről beszélt, >>


Lk 1,1 - Lk 1,4
Lukács oly bevezetést ad evangéliumának, amilyennela kor görög történetírói vezették be munkájukat. Ez a bevezetés gondosan kiválasztott szavaiban és megfogalmazásában klasszikus jellegű. Elmondja, hogy már sok kísérlet történt, hogy Jézus életének eseményeit elejétől kezdve írásba foglalják. Ezek közül biztosan ismerte Márk evangéliumát. Az írásbeli forrásokon kívül felhasználtaa szemtanúk beszámolóit, akik hirdették az igét. Ezenfelül maga is végzett kutatásokat, mióta keresztény lett, vagyis kereszténységének elejétől, hogy leírja Jézus evangéliumát Teofilnak. Teofil előkelő római tisztviselő lehetett, mert oly címet ad neki a görögben, amelyet kizárólag a helytartókra alkalmaz könyveiben. Teofilról különben semmit sem tudunk. Keresztény volt, hisz már ismeri a tanokat. Az ajánlás azt a célt szolgálhatta, hogy a munka kiadását, elterjedését biztosítsa.

Lk 1,5 - Lk 1,25
A most következők egészen a 3. fejezetig mutatják Lukács stílusművészetét, mert a Hetvenesek görög nyelvét utánozza. Lehetséges, hogy arám nyelvű források álltak rendelkezésére.
Heródes (Kr. e. 37-4) Júdeának volt a királya idumeus származású volt. Építkezései miatt kapta a Nagy melléknevet. A papság 24 osztályra volt felosztva s Abija osztálya a nyolcadik volt, amelyhez Zakariás (=Jahve megemlékezett) tartozott, felesége Erzsébet (megesküdött az Isten Isten a tökéletesség), szintén Lévi törzséből származott. Mivel csak egy templom volt, és a papság száma ehhez igen nagy volt (kb. 5000), ezért osztályok szerint teljesítettek szolgálatot, egy évben csak két hetet az osztályokon belül sorsvetés határozta meg, kire milyen szolgálat jut. Zakariás feladata volt a szentélyben az illatáldozatot bemutatni. Ez egyike volt a legmegtisztelőbb feladatoknak, s csak egyszer fordulhatott elő a papi életben. Az oltár a legszentebb bejárata előtt állott középen, erre kellett parazsat tennie és rászórni az illatszert. Ez a reggeli és az esti áldozat bemutatása előtt (hajnalban és délután 3 óra után) történt.
Zakariásnak megjelent az angyal érzékkel észrevehető módon, mert a görög ige ezt fejezi ki. Zakariás már nem remélt gyermeket, s ezért kételkedik az angyal szavaiban ennek büntetése a megnémulás. Fiának a nevét az angyal határozza meg. János (=Jahve kegyes) feladata lesz előkészíteni Isten útját a földön. A néphit szerint Illés feladata lenne az előkészítés, de az angyal szavai szerint Jánosban valósul ez meg, ő az az "Illés, akinek el kell jönnie" (Mt 17,12). Emiatt még születése előtt megtisztul az áteredő bűntől. Nazireus lesz, vagyis nem iszik bort és mámorító italt, ami önmegtagadó életére utal.
Az angyal neve Gábor (=Isten embere), trónálló angyal, aki Isten rendelkezéseinek végrehajtója. Az angyal János születését jó hírnek (evangélium) mondja ez Lukács kedvelt szava, 10-szer fordul elő evangéliumában és 18-szor az Apostolok Cselekedeteiben.
Erzsébet öröme nagy, mert Isten elvette szégyenét a zsidók szemében a gyermektelenség a legnagyobb szégyent jelentette, sőt büntetésnek számított.

Lk 1,26 - Lk 1,38
Jézus gyermekségének történetében Lukács párhuzamosan hozza János története mellett Jézus történetét, s így János születésének hírüladását Jézus születésének hírüladása követi. Gábor angyal "kegyelemmel elhalmozottnak" nevezi Máriát, aki jegyese volt a Dávid házából származó Józsefnek (=Jahve növelje, ti. a jót). A Messiásnak ugyanis Dávid házából kellett származnia Lukács különös gondot fordít arra, hogy ezt a származást kimutassa (1,27-32). Az angyal szavai máskülönben rövid foglalatát adják a zsidók messiási hitének. Mivel Isten Máriát különlegesen elhalmozta kegyelemmel, ezért hiszi az Egyház tévedhetetlen tanításában, hogy ment volt minden bűntől, még az áteredő bűntől is, vagyis szeplőtelenül fogantatott, s ezzel megkapta a kegyelem teljességét.
Mária kérdése a 34. versben arra enged következtetni, hogy szűzességi fogadalma lehetett. Ez magában véve elég különösen hangzik a zsidóknál, ahol éppenséggel fiúgyermeket várt az asszony, hogy hátha abban valósul meg Isten ősi ígérete, a Messiás. Ha Mária ténylegesen házaséletet akart volna élni, a gyermek születése nem jelentett volna problémát számára. Az angyal megmagyarázza Jézus fogantatásának a módját. Isten erejével történik, s Jézusnak emberi atyja nem lesz. Amint a frigysátort beárnyékozta a felette lebegő felhőoszlop, mely Isten jelenlétét jelezte, úgy árnyékozza be Máriát Isten hatalma, s Isten anyja lesz.
A hitetlenek tagadják Jézus szűzi fogantatását s azt vallástörténeti alapon pogány mitológiák segítségével magyarázzák. Főképp Zeuszról maradt fenn sok ilyen mítosz. Jézust oly alapon istenítették a pogányságból jött keresztények, amilyen alapon a kor királyait, császárait istenítették. A nehézség csak ott van, hogy Jézus korában maga a pogányság sem vette valódi történetnek a mítoszokat, míg az Újszövetség történeti tényként közli Jézus szűzi fogantatását. Ezenkívül a Léleknek megfelelő héber szó (ruach) nőnemű, ami már mitologikus alapon is kizárja a nemzést. Ugyancsak senki sem tartotta valódi isteneknek a római császárokat, s a keleti mondák átvétele a királyok isteni származásáról nem teológiai tétel, hanem a keleti hízelgés terméke. Ezenfelül Jézus születésének s gyermekségének hátterében palesztinai talaj és levegő van, s a zsidókeresztények hitéhez is hozzátartozott Krisztus istensége, sőt ott még előbb vallották, mint Palesztinán kívül. Ezenfelül a görög mítoszokban sehol sincs szó szűzi szülésről. Istennek semmi sem lehetetlen, Erzsébet esete is ezt mutatja. Mária beleegyezésével járult hozzá a megváltás megvalósulásához. Ezzel hozta helyre azt, amit az első asszony elrontott engedetlenségével.

Lk 1,39 - Lk 1,45
Mária az angyali hírüladás után meglátogatja idős rokonát. A hagyomány szerint Ain Karimban keresik Erzsébet lakhelyét Jeruzsálemtől Ny-ra kb. 7 km-re fekszik ez a kis városka. Galileából ez mintegy négynapi utat jelentett.

Lk 1,46 - Lk 1,56
Szűz Mária éneke tele van ószövetségi emlékekkel, s azt mutatja, hogy mennyire átjárja Szűz Mária lelkét a Szentírás, mert annak szavaiból, kifejezéseiből állította egybe, rögtönözte dicsérő énekét. Ujjong a lelke, mert nagyot tett vele az Isten: elhalmozta kegyelmeivel, s a Megváltó anyjává tette. Hogy Mária ott maradt-e János születésénél, nem tudjuk, bár valószínűnek látszik, hisz idős rokonának segíteni akart.

Lk 1,57 - Lk 1,66
János születését követő nyolcadik napon történt a körülmetélés szertartása, amely a szövetségbe való felvételt jelentette. Ekkor adtak a gyermeknek is nevet, s ez családi ünnepséggel volt összekötve.

Lk 1,67 - Lk 1,80
Zakariás sugalmazott énekben dicséri az Istent, s hálát ad az Istentől vett jókért (68-75), míg a második részben (76-79) a jövőt szemléli. Ez az ének is tele van ószövetségi képekkel és kifejezésekkel. János feladata, hogy előkészítse a Megváltó jövetelét, akiről azt mondja, hogy a Magasságból látogatott meg minket. A Messiás kegyelmi fénye bevilágít a bűn sötétségébe, s mindenkire kegyelem árad. János nevelését szülei Júda pusztájában lakó szerzetes közösségre bízták, s ennek lehetőségét a qumráni ásatások megerősítették, hogy az itt lakó esszénusok fiatalok nevelésével foglalkoztak.

   
 
  © MKIE - ÖKI - KIM 2001-2010.
Minden jog fenntartva.
Tartalmi kérdések: Info - Technikai problémák: Webmaster
Impresszum