Logo
       Magyar Keresztény Portál
 
 
 
 
 
  Bibliaolvasás
  Keresés a Bibliában
 
 
  Katolikus fordítás
  Protestáns fordítás
 
 
 
 
 
Bibliák Szent István Társulati Biblia Nehemiás könyve 13. fejezet

<< előző



Elkülönülés az idegenektől

 1Abban az időben Mózes könyvéből olvastak fel a népnek. Ebben ezt találták megírva: Az ammonita és moábita sohasem léphet be az Isten közösségébe, 2mert nem fogadta Izrael fiait kenyérrel és vízzel, hanem fölbérelték ellene Bileámot, hogy átkozza meg őket, Istenünk azonban áldásra változtatta az átkot. 3Amikor a törvényt hallották, kizártak Izraelből minden idegent.

Nehemiás második útja

 4
Azelőtt Eljasib pap volt Istenünk házában a kamrák felügyelője. Rokonságban volt Tóbiással, 5ezért berendezett neki egy tágas helyiséget, amelyben azelőtt az áldozati adományokat, a tömjént, az edényeket, a gabona-, bor- és olajtizedet, vagyis a leviták, énekesek és kapuőrök járandóságát meg a papok részét tartották. 6Ebben az időben távol voltam Jeruzsálemtől, Artaxerxész, Babilon királyának 32. évében ugyanis visszamentem a királyhoz. Bizonyos idő elteltével engedélyt kértem a királytól az eltávozásra, 7és visszatértem Jeruzsálembe. Akkor láttam, mi gonoszságot művelt Eljasib Tóbiás javára: az Isten házának előcsarnokában berendezett neki egy kamrát. 8Ez nagy visszatetszést váltott ki belőlem, s a kamrából az utcára szórtam Tóbiás házának holmiját 9és elrendeltem, hogy tisztítsák meg a kamrákat. Aztán visszahordattam oda az Isten házának edényeit, az áldozati adományokat és a tömjént. 10Azt is megtudtam, hogy a leviták járandóságát nem adták meg, azok meg, a leviták és az énekesek, akiknek szolgálatot kellett volna teljesíteniük, a birtokukra szöktek. 11Megdorgáltam erre az elöljárókat és így szóltam: "Miért hanyagoltátok el az Isten házát?" Majd újra összegyűjtöttem és visszarendeltem őket a helyükre. 12Akkor egész Júda elhozta a gabona-, bor- és olajtizedet az előcsarnok kamráiba. 13A kamrákhoz állítottam Salamja papot, Cádok írástudót, Pedaja levitát és melléjük adtam Zakku fiát, Mattanja unokáját, Hanant, mert megbízhatónak tartották őket. Az ő feladatuk volt, hogy a szétosztást megejtsék testvéreik közt. 14Emlékezzél meg rólam, Istenem, ne feledd el jótetteimet, amelyeket Istenem házáért és annak szolgálatáért tettem. 15Ezekben a napokban láttam Júdában olyan embereket, akik szombaton odamentek a sajtóhoz, mások gabonakévéket hordtak, szamaraikra rakták őket, borral, szőlővel, fügével és más rakománnyal egyetemben, és szombaton Jeruzsálembe szállították. Figyelmeztettem őket, hogy ne árusítsanak élelmiszert. 16Magában Jeruzsálemben az ott letelepedett tírusziak halat és mindenféle más árut hoztak, és szombaton árulták Júda fiainak. 17Megdorgáltam Júda elöljáróit és így szóltam hozzájuk: "Milyen gyalázatos dolgot műveltek megszegve a szombatot? 18Nem így tettek atyáitok is, és nem ezért zúdította ránk és erre a városra Istenünk ezt a sok bajt? S még fokozzátok az Izraelre zúduló haragot, amikor megszegitek a szombatot!" 19Amint aztán Jeruzsálem kapuinál szombat előtt este beállt a szürkület, megparancsoltam, hogy a kapukat zárják be, és elrendeltem, hogy csak szombat elmúltával nyissák ki őket. Embereim közül néhányat a kapukhoz állítottam, hogy semmiféle terhet ne hozzanak be szombaton. 20Ezért a kereskedők és a különféle holmik árusítói egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül töltötték az éjszakát. 21Emiatt megdorgáltam őket, és így szóltam hozzájuk: "Miért töltitek az éjszakát a fal mellett? Ha még egyszer megteszitek, kezet vetek rátok." Attól kezdve többet nem jöttek szombaton. 22Megparancsoltam a levitáknak, hogy tisztuljanak meg, jöjjenek s őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam Istenem, és légy hozzám irgalmas nagy irgalmasságodban. 23Azt is láttam azokban a napokban, hogy a zsidók asdódi, ammonita és moábita nőket vettek feleségül. 24Gyermekeik fele az asdódi nyelvet beszélte, s már nem értették a zsidó nyelvet, hanem csak ennek vagy annak a népnek a nyelvét. 25Megdorgáltam és megátkoztam őket, némelyeket meg is vertem közülük, megtéptem hajukat, s megeskettem őket az Istenre: "Lányaitokat ne adjátok fiaiknak, és ne vegyetek feleséget lányaik közül sem fiaitoknak, sem magatoknak. 26Nem így vétkezett Irzael királya, Salamon is? Annyi nép között egyetlen király sem volt hozzá hasonló. Istene szerette, és Isten tette meg egész Izrael királyává. S az idegen asszonyok még őt is bűnre csábították. 27S most rólatok is azt kell hallani, hogy elkövetitek ezt a nagy gonoszságot: hűtlenek vagytok Istenünkhöz, idegen nőket vesztek feleségül?" 28Eljasib főpap fiának, Jojadának egyik fia a horonita Szaballatnak lett a veje. Ezért elűztem magamtól. 29Jusson eszedbe, Istenem, hogy az ilyenek beszennyezik a papságot s a papokkal és levitákkal kötött szövetséget! 30Így megtisztítottam őket minden idegentől. Visszaállítottam a szolgálati rendet a papok és leviták számára, mindenkinek a beosztása szerint. 31Rendelkeztem az áldozati fa meghatározott időben való szállításáról és az első termésekről. Emlékezzél meg rólam, Istenem, a javamra!

<< előző

Magyarázatok

Ter 1,1 - Jel 22,21
ELŐSZÓ
A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra,
>>


1Krón 1,1 - Neh 13,31
BEVEZETÉS A KRÓNIKÁK, EZDRÁS ÉS NEHEMIÁS KÖNYVEIHEZ
Az Ószövetség történeti könyvei között van egy másik csoport, amely nagy részben megismétli, >>


Neh 13,1
Az idézet MTörv 23,4-6-ból való. Ez a szigorúság Ezdrásra jellemző, és túlmegy a törvény előírásán is (vö.: MTörv 23,7-9).

Neh 13,4
Nehemiás Ezdrás határozatait hajtja végre második útja alkalmával (424 előtt). Fellép Tóbiás ellen, rendezi a papok és leviták járandóságát, a szombat megszentelését, harcol a vegyesházasságok ellen, s az istentisztelet rendjét helyreállítja.

Neh 13,6
Nehemiás első jeruzsálemi tartózkodása 445-433-ig tartott. A második jeruzsálemi tartózkodása valószínűleg két évet tett ki.

Neh 13,9
A mellette levő termek is tisztátalanok lettek Tóbiás jelenlététől, ezért kellett őket is megtisztítani.

Neh 13,19
A szombat péntek este napnyugtával kezdődött, Nehemiás a kisebb bejáratokhoz őröket állított, hogy kizárja a kereskedőket a városból szombaton.

Neh 13,24
Valószínűleg arám nyelvről van szó, amelyet akkor beszéltek, de Nehemiás nem akarta, hogy a héber nyelvet teljesen elfelejtsék.

Neh 13,28
Nehemiás szigorúan járt el, amikor a főpap családjának tagja vét a törvény ellen. Tőle jó példát várnak az emberek. Fláviusz Jozefusz szerint Jojadának ez a fia templomot épített a Garizim hegyen. Ez azonban nem igazolható.

   
 
  © MKIE - ÖKI - KIM 2001-2010.
Minden jog fenntartva.
Tartalmi kérdések: Info - Technikai problémák: Webmaster
Impresszum