Logo
       Magyar Keresztény Portál
 
 
 
 
 
  Bibliaolvasás
  Keresés a Bibliában
 
 
  Katolikus fordítás
  Protestáns fordítás
 
 
 
 
 
Bibliák Szent István Társulati Biblia Ozeás könyve 2. fejezet

<< előzőkövetkező >>



A jövő távlatai

 1Izrael fiainak száma oly nagy lesz, mint a tenger partján a fövényé, amelyet sem mérni, sem megszámlálni nem lehet. Ahelyett, hogy "Nem népem" volna a nevük, az élő Isten fiainak nevezik majd őket. 2Júda fiai és Izrael fiai egybegyűlnek, egy fejedelmet választanak, s nem férnek el többé a földjükön, mert nagy nap lesz Jiszreel napja. 3Mondjátok testvéreteknek: "Én népem!" és nővéreteknek: "Irgalomra leltél!"

Isten és hűtlen jegyese

 4
Szálljatok perbe anyátokkal, szálljatok perbe, mert többé nem feleségem, és én sem vagyok többé a férje. Távolítsa el arcáról a paráznaság jelét, mellei közül a házasságtörés jelvényeit. 5Ha nem, hát feltárom meztelenségét, olyanná teszem, mint amikor született; pusztasággá változtatom, aszú föld lesz belőle és szomjan hal. 6Sőt gyermekeinek sem irgalmazok, mert paráznaságban fogantattak. 7Igen, anyjuk paráználkodott, megszégyenült, aki foganta őket, hiszen azt mondta: "Elmegyek a szeretőim után, akik kenyeret és vizet adnak nekem, gyapjút és lent, italt és olajat." 10Nem ismerte el, hogy én adtam neki a gabonát, a bort, az olajat, én adtam neki az ezüstöt, és az aranyat is, amelyből a Baálokat csinálta. 11Ezért visszaveszem tőle gabonámat, ha eljön az ideje. s boromat is a maga idejében; megvonom tőle gyapjúmat és lenemet, amellyel meztelenségét takargatja. 12Majd feltárom szégyenét szeretői előtt, és senki sem szabadítja ki kezemből. 13Örömünnepeit megszüntetem, újholdját, szombatját és minden ünnepét. 14Letarolom szőlejét és fügefáit, amelyekről azt mondta: "Ez a bérem, amelyet szeretőimtől kaptam." Vadonná változtatom, a mezei vadak táplálékává. 15Megtorlom rajta a Baalok napjait, amikor illatáldozatot mutatott be nekik; nyakékkel és függővel díszítette magát, úgy ment szeretői után. Rólam pedig megfeledkezett! - mondja az Úr. 8Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne találja ösvényeit. 9Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem találja meg soha. Akkor így szól: "Elmegyek, visszatérek előző férjemhez, mert jobb volt nékem régen, mint most." 16Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek. 17Visszaadom neki szőlőskertjeit, Ákor völgyét, mint reménye csillagát, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, mint akkor, amikor feljött Egyiptom földjéről. 18Azon a napon - mondja az Úr - így szólít majd engem: "Férjem!" És nem mondja nekem: "Baalom!" 19Nem hagyom, hogy a Baalok nevét ajkára vegye, ne is emlékezzék többé a nevükre. 20Azon a napon a kedvéért szövetséget kötök a mező vadjával, a magasban szárnyaló és a földön csúszó állatokkal; eltüntetem az országból az íjat, a kardot, a háborút, és zavartalan nyugalmat biztosítok nekik. 21Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. 22Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat. 23Azon a napon válaszolok - mondja az Úr -, válaszolni fogok az égnek, és az válaszol a földnek. 24A föld is válaszol a gabonának, a bornak, az olajnak, azok pedig válaszolnak Jiszreelnek. 25Elültetem az országban, "Nincs irgalom"-nak meg irgalmazok, "Nem népem"-nek meg így szólok: "Népem vagy!" Ő meg azt mondja majd: "Én Istenem!"

<< előzőkövetkező >>

Magyarázatok

Ter 1,1 - Jel 22,21
ELŐSZÓ
A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra,
>>


Oz 2,1
Az Úr itt mintegy a szerelem szavaival szól a néphez. Hűtlen jegyesét, a hálátlan Izraelt megfelelő büntetés, próbatétel után visszafogadja szeretetébe, és elhalmozza minden jóval.

Oz 2,5
Szokás volt a bűnös nőket ilyen módon megszégyeníteni.

Oz 2,6
Az anya a megszemélyesített Izrael népe, gyermekei a nép tagjai. Az egész nép és az egyén bűne egymástól elválaszthatatlan.

Oz 2,7
A szeretőik a Baálok, a kánaáni pogány népeknél a termékenység istenei.

Oz 2,10
A 8. és a 9. vers a 15. után található. Hasonló - értelem szerinti - sorrendváltoztatásra gyakran szükség van a prófétai szövegekben.

Oz 2,16
"Kiviszem őt a pusztába" - utalás a pusztai vándorlás idejére, amikor Isten gondviselő szeretetével oltalmazta a népet.

Oz 2,17
Izrael "ifjúsága napjai" a Sínai szövetségkötést követő időszak, az "első szeretet" ideje. - Ákor völgye Jerikó közelében található. Jelentése: "nyomorúság völgye."

Oz 2,20
A messiási korban Isten minden élőlényt elhalmoz jótéteményeivel.

Oz 2,21
Isten a hűtlen népét újra és örökre vissza akarja fogadni szeretetébe.

Oz 2,22
A hűség a szövetségnek leglényegesebb feltétele. Isten mindig hű az ígéretekhez, de hűségére a népnek is hozzá való hűséggel kell válaszolnia. A két fél kölcsönös hűség, szeretet, ragaszkodás által ismeri meg egymást igazán.

   
 
  © MKIE - ÖKI - KIM 2001-2010.
Minden jog fenntartva.
Tartalmi kérdések: Info - Technikai problémák: Webmaster
Impresszum