|
|
|
|
Bibliák
 Szent István Társulati Biblia
Teremtés könyve
2. fejezet
1Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. 2Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. 3Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. 4aEz a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.A második teremtéstörténet, a paradicsom
4bAzon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, 5még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. 6Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét. 7Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. 8Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. 9És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. 10Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. 11Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található. 12Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is. 13A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét. 14A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz. 15Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. 16Az Úristen parancsot adott az embernek: "A kert minden fájáról ehetsz. 17De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz." 18Azután így szólt az Úristen: "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő." 19Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. 20Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. 21Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. 22Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. 23Az ember így szólt: "Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett." 24Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. 25Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.
Magyarázatok Ter 1,1 - Jel 22,21
ELŐSZÓ
A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra, >>
Ter 1,1 - MTörv 34,12
BEVEZETÉS A TÖRVÉNY ÖT KÖNYVÉHEZ
A Szentírás a Törvény öt könyvével kezdődik. A hagyomány Mózes öt könyve néven is emlegeti, mivel részben őt tartották szerzőjének, >>
Ter 1,1 - Ter 2,4a
Ez az összefüggő rész a hatnapos teremtéstörténetet mondja el. Első teremtéstörténetnek is nevezhetjük, szemben a másodikkal, ami utána következik (2,4-25). >>
Ter 2,1 - Ter 2,3
A hétnapos keret semmit sem akar megállapítani a teremtés lefolyásának időtartamáról. Inkább az ember hétnapos munka- és életritmusát hagyja jóvá, aminek valószínűleg már előbb is megvolt a tapasztalati háttere. Ha a sugalmazott szerző a munka és pihenés viszonylatában Istent állítja példának, az csak annyit jelent,hogy valamilyen normát akar felállítani az ember számára. Amellett a leírás kultikus szempontokat is figyelembe vesz. A hetedik nap megszentelése külsőleg is jelezte a választott nép egybetartozását, és eszébe juttatta a gondviselő Istent, aki kezében tartja az egész világot. Kultikus emléket idéz az este és a reggel emlegetése, illetőleg az egyes napoknak az ilyen elhatárolása. A kultikus nap az estével kezdődött, akkor mutatták be az esti áldozatot az Egyiptomból való kivonulás emlékére (MTörv 16,6), míg a reggeli áldozat a Sínai hegyen való szövetségkötés emléke volt (Szám 28,6).
A szöveg különben Istenről emberi módon, antropomorfisztikusan beszél akkor is, amikor úgy tünteti fel, hogy a hetedik napon ő is megpihen. Őbenne a teremtés örök szabad elhatározás, aminek kifelé megnyilvánult az időbeli hatása. Isten egyszerre az örök tett és az örök nyugalom. A világ teremtése és fenntartása nem jelent számára külön "munkát". A szöveg egyébként a teremtő aktust a héber "bara" szóval jelzi, s azt mindig csak Istenre vonatkoztatja. Tehát a semmiből való létrehozást érti rajta, nem a meglevő anyag formálását.
Ter 2,4b - Ter 2,25
Az ún. második teremtéstörténet csak megemlíti a föld és az ég teremtését, bővebben az emberrel foglalkozik. A száraz pusztaság közepette Isten külön gondoskodik az ember életkörülményeiről, öntözött kert formájában (pardes). Az ember maga összetett lény: a föld anyagából és az Isten által adott éltető elemből áll. A szerző a testet és a lelket közvetlenül Istennel hozza kapcsolatba, tehát az ember különleges teremtését hangsúlyozza, nem úgy, mint a növények és állatok esetében. De elsősorban mégsem a kettősséget hangoztatja, hanem azt emeli ki, hogy az ember több, mint a körülötte levő testi lények. Van benne valami magasabbrendű éltető elem, ami arra képesíti, hogy tudatos kapcsolata legyen Istennel.
Ter 2,7
Az ember (adam) a földből (adama) származik. Ez az általános megjelölés később (4,25; 5,3) az első ember neveként szerepel: Ádám.
Ter 2,9 - Ter 2,14
A Pison és Gichon ma már számunkra ismeretlen nevek. De a konkretizáló előadásmód nem jogosít fel arra, hogy a paradicsomkertet földrajzilag rögzítsük. Az Éden szó eredetileg szteppét jelentett. Különben is a Szentírás az emberi üdvtörténetről beszél, nem profán történetet ad elő. A képek itt is a vallási igazságot szemléltetik, nem pedig az első emberpár életmódját. Az "élet fája" azt jelenti, hogy Isten életre teremtette az embert, s megadott neki minden természetes és természetfölötti segítséget, hogy földi élete átmenjen az örök életbe. Ilyen értelemben az élet fája lehet a haláltól való mentesség jelképe. A "jó és a rossz tudásának fája" nem az erkölcsi jó és rossz megkülönböztetése, hiszen az adva van az emberi öntudattal, hanem a bűn által megtapasztalt tudás, vagyis az Istennel szembehelyezkedő autonómia átélése.
Ter 2,16
A parancs utalás arra, hogy az ember már kezdetben kapott valamilyen kinyilatkoztatást. Az újszövetségi tanításból tudjuk, hogy a kegyelmi rendet is megkapta, tehát nemcsak természetes lelkiismerete szerint kellett az Istennel fennálló kapcsolatát alakítania. Az engedetlenség, a bűn mindannak elvesztését vonta maga után, amit az élet fája jelentett.
Ter 2,18 - Ter 2,24
A házasság Istentől alkotott intézmény, és a nő a férfinak egyenrangú társa. Az ember álma azt jelzi, hogy az asszony teremtése egyedül Isten titka, annak sincs emberi tanúja. A férfi oldalából való teremtés, mint kép, nagyon alkalmas az egyenrangúság, az összetartozás és a kölcsönös vonzás kifejezésére. Az asszony felismerésében benne van a házasság céljának felismerése is. A házasság a legszorosabb kapcsolat két személy között, és egyben az élet továbbadásának is helye. Ezért mondja a szöveg, hogy a kettő egy test lesz. A héber nyelvben az asszony szó az is = férfi szónak a nőnemű alakja: isa. A szójáték is a kölcsönös kapcsolatot jelzi.
Ter 2,25
A ruhátlanság itt azt jelenti, hogy az ember eredeti bűntelen állapotában mentes volt a rendetlen kívánságoktól. A kegyelem olyan benső harmóniát teremtett benne, hogy az ösztön nem került szembe a személyes elhatározással, tehát nem volt mit szégyellnie.
|
|
|
|
