|
|
|
|
Bibliák
Szent István Társulati Biblia
Teremtés könyve
21. fejezet
Izsák születése
1Az Úr meglátogatta Sárát, ahogy megígérte, az Úr úgy tett Sárával, ahogy előre megmondta. 2Sára fogant, és fiút szült Ábrahámnak öreg korában, abban az időben, amelyről Isten beszélt. 3Ábrahám fiának, aki született, akit Sára szült neki, az Izsák nevet adta. 4Ábrahám körülmetélte fiát, Izsákot, a nyolcadik napon, ahogy Isten megparancsolta. 5Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett. 6Sára így szólt: "Isten örömet szerzett nekem, s aki hallja, velem együtt örül." 7Aztán folytatta: "Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még gyermeket fog szoptatni? Öreg korára szültem neki fiút."Hágár és Izmael eltávolítása
8Ahogy a fiú növekedett, elválasztották. Ábrahám Izsák elválasztása napján nagy lakomát rendezett. 9Akkor Sára észrevette, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit ez Ábrahámnak szült, az ő fiával játszik. 10Ezért azt mondta Ábrahámnak: "Távolítsd el a szolgálót és fiát. Ennek a szolgálónak a fia ne örököljön együtt az én fiammal." 11Ábrahámnak nem tetszett ez a beszéd a fia miatt, 12de Isten így szólt Ábrahámhoz: "Ne bánkódj a fiad és szolgálód miatt, hanem hallgass Sárára mindenben, amit mond neked, mert utódaidat Izsák után fogják nevezni. 13De a szolgáló fiát is nagy néppé teszem, mivel ő a te utódod." 14Ábrahám korán reggel fölkelt, kenyeret és egy tömlő vizet vett, s odaadta Hágárnak, aztán a vállára tette a fiát és eltávolította őket. Az elment és Beerseba pusztáján bolyongott. 15Amikor a víz kifogyott a tömlőből, a gyermeket ledobta egy bokor alá. 16Ő maga tovább ment, és egy nyíllövésnyire leült vele szemben. Ezt mondta: "Nem tudom nézni a gyermek haldoklását." Így ült vele szemben, az pedig elkezdett hangosan sírni. 17Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: "Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van. 18Kelj föl, vedd a gyermeket és tartsd erősen a kezedben, mivel nagy néppé teszem." 19Azután Isten megnyitotta a szemét, és meglátott egy vízforrást. Odament, megtöltötte a tömlőt és inni adott a gyermeknek. 20Isten a gyermekkel volt. Az felnőtt, a pusztában lakott és íjas vadász lett. 21Párán pusztájában lakott, s anyja Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget.Ábrahám és Abimelek
22Ugyanabban az időben beszélt Abimelek és vezére, Pichol Ábrahámmal. Így szólt: "Isten veled van mindenben, amit teszel. 23Azért esküdj meg nekem itt Istenre, hogy sem nekem, sem utódaimnak nem fogsz hűtlenül ártani. Ahogy én szeretetet mutattam irántad, úgy mutass te is irántam és a föld iránt, amelyen mint vendég lakol." 24Ábrahám így válaszolt: "Megesküszöm". 25De (előbb) Ábrahám szót emelt Abimeleknél a kút miatt, amelyet Abimelek szolgái erőszakkal elvettek. 26Abimelek tiltakozott: "Nem tudom, ki tette. Te nem szóltál róla semmit, s a mai napig nem hallottam róla". 27Erre Ábrahám juhokat és szarvasmarhákat hozott, Abimeleknek adta, és szövetséget kötöttek egymással. 28Ábrahám azonban hét bárányt külön állított a nyájból. 29Abimelek megkérdezte Ábrahámot: "Mit jelent ez a hét bárány, amelyet külön állítottál?" 30Ő így válaszolt: "Hét bárányt végy át saját kezemből. Ez legyen a bizonyíték arra, hogy a kutat én ástam". 31Ezért hívják azt a helyet Beersebának, mert ők ketten ott esküdtek meg egymásnak. 32Miután Beersebában szövetséget kötöttek, Abimelek és vezére, Pichol elindultak, s visszatértek a filiszteusok földjére, 33Ábrahám pedig egy tamariszkuszt ültetett Beersebában, és ott segítségül hívta Istennek, az örökkévalóság Istenének nevét. Ábrahám hosszú ideig vendégként lakott a filiszteusok földjén.
Magyarázatok Ter 1,1 - Jel 22,21 ELŐSZÓ A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra, >>
Ter 1,1 - MTörv 34,12 BEVEZETÉS A TÖRVÉNY ÖT KÖNYVÉHEZ
A Szentírás a Törvény öt könyvével kezdődik. A hagyomány Mózes öt könyve néven is emlegeti, mivel részben őt tartották szerzőjének, >>
Ter 21,3 - Ter 21,6 Izsák teljes alakja Jizchaq-El = Isten rám nevet, örömet szerez. Ábrahám százéves korát úgy kell venni, mint stílusbeli kifejezésmódot arra, hogy nevezetes esemény történt: teljesedett az isteni ígéret, hogy a pátriárka utódai egész néppé válnak.
Ter 21,8 - Ter 21,24 Ha az időrendi adatokat figyelembe vennénk, Izmael már 15 éves lenne, amikor Izsák születik. Itt viszont úgy szerepel, mint kisgyermek, akit anyja még ölében hord. Ezért sem kell időbeli meghatározásnak venni azt az adatot, hogy Izsák születése Ábrahám 100. életévére esik. Hágár eltávolítása erkölcsi szempontból még azt a kort idézi fel, amikor a családfő korlátlan ura hozzátartozóinak. Az isteni kinyilatkoztatás is csak fokról fokra követelte meg a szigorúbb erkölcsi magatartást.
Ter 21,14 Beerseba nevére két hagyományt olvasztanak egybe. Jelenthet Eskü-forrást és Hét (bárány) forrását.
|
|
|
|